2016-06-09 12:03

Foci EB: Magyarország nyer, a gólkirály Böde Dániel…

… legalábbis a magyarok 3, illetve 9%-a szerint. A Gemius Hungary tanácsadó cég 2.359 fős online reprezentatív közvélemény-kutatást végzett a közelgő foci EB kapcsán. Arra voltak kíváncsiak, hogy a magyarok milyen módon követik a meccseket, kire tippelnek, kinek szurkolnak (a hazai csapaton kívül). A felmérés sok kérdésben hozott érdekes eredményeket.

A válaszadók valamivel több mint harmada mondta, hogy figyelemmel fogja kísérni a közvetítéseket. Az „Ön milyen módon fogja követni a foci EB-t?” kérdésre többféle választ is lehetett adni.

A megkérdezettek fele otthon, egyedül, másik fele tévén, de társaságban nézi majd a focilabda útját. Ez utóbbiak főleg a fővárosi és nagyvárosi fiatalok közül kerülnek ki. Az online eszközök térhódítását jelzi, hogy 48 % (!) ezeket is használja majd a tájékozódásra.  Ebből 20% interneten élőben, ugyanennyien neten, de utólag, 8% pedig okos telefonon, vagy tableten nézi az élő adást. E szegmensekben is a városi fiatalok vannak nagy többségben. Csupán a válaszadók 3% fog kiutazni Franciaországba.

Tízből háromválaszadó  a fanatikus rajongó, akiknek „mindennél előbbre való”, hogy folyamatosan követhessék a meccseket. Nagyjából ennyien baráti társaságban, vagy családi körben nézik majd az EB-t, és az alkoholt sem vetik meg közben.

Mérsékelten még a csodavárás is jelen van a hazai szurkolókban: 3%-uk szerint a magyar csapat áll majd a dobogó felső fokára, 1% pedig a döntőbe várja a csapatot. A másik véglet: 14% szerint egyetlen meccset sem nyerünk. Majdnem 50% ad esélyt egyetlen győzelemre, körülbelül harmaduk szerint pedig továbbjutunk a csoportunkból.

Az érdeklődők 17%-a hagyományos módon, 9% online, 6% pedig mindkét formában fog fogadni a meccsekre.  Érdekes adat, hogy a fogadási hajlandóság a 18-49-es korosztályban a legerősebb, az 50+-osok nagy többsége nem tervezi a fogadást.  

A válaszadók 40%-a partnerével együtt foga nézni a közvetítéseket. Érdekesség, hogy a nők 61%-a válaszolta azt, hogy a partnerével nézi, a férfiaknak csupán 30%-a, ami azt mutatja, hogy erős a férfi ráhatás a nők meccsnézésében.

A Franciaországgal kapcsolatos félelmek még nem oszlottak el: a megkérdezettek több mint fele tart a terrorizmustól az EB-n, korcsoporttól függetlenül. 

A hazaiakon kívül a legtöbben (26%) a németeknek, 20% a spanyoloknak drukkol. 13% Anglia, 12% Olaszország, 8% pedig Franciaország nemzeti 11-ét szeretné győztesnek látni.

A válaszadók nagy többsége (53%) szerint Németország nyeri majd a viadalt. Körülbelül ennek fele, a spanyol válogatottra, 8% Franciaország, 5% Olaszország, 3% pedig Anglia nemzeti tizeneggyére tippel.

A „ki lesz a gólkirály?” kérdésre válaszolók fej-fej mellett (20, illetve 19%-ban) Christiano Ronaldot és Thomas Müller hozták ki. Futottak még: Lewandowski, Griezman és Vardy. A honfiúi kebel e kérdésben is büszkén dagad: 9% szerint Böde Dániel rúgásai remegtetik majd meg legtöbbször az ellenfelek kapuit.  

Vágólapra> Nyomtatás

Még többet szeretne róla megtudni?

Lépjen velünk kapcsolatba

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesüljön az újdonságokról!

Hírlevél olvasása