Lekörözte a Chrome az Internet Explorer-t
2011-11-10
A Google Chrome elfoglalta a második helyet a hazai böngészők rangsorában és ezzel megtört a közel két éves status quo. Az utolsó hasonlóan jelentős változás a Firefox 2009. áprilisi élre törése volt. A CEE régióban a lettek után és Szlovákiával holtversenyben, Magyarország a második olyan piac, ahol a Google fürge böngészője megelőzte az MSIE-t.
A múlt hét végén bekövetkezett az, amiről már látszott, hogy elkerülhetetlen: a 2008-as megjelenése óta dinamikusan feltörekvő Google Chrome megelőzte az egyre inkább leszálló ágon álló MSIE-t. A Chrome már 2010 kezdete óta negyedévente megbízható 3 százalékpont körüli növekedést produkált, így a piaci átrendeződés már csak idő kérdése volt. A böngészők között 2009 áprilisa óta a Firefox áll az élen, a második helyért, egészen mostanáig az Internet Explorer és a Chrome küzdött egymással, a negyedik helyen pedig az Opera áll. Érdekes megfigyelni, hogy az idei év során a magyar böngésző piac domináns szereplői közül egyedül a Google böngészője tudott részesedésén javítani (+9,89 százalékpont), míg a többiek jelentős veszteségeket szenvedtek a vizsgált időszakban (Firefox: -5,07 százalékpont; MSIE: - 5,62 százalékpont).
Hasonló trendek figyelhetőek meg a legtöbb gemiusTraffic kutatásban résztvevő CEE országban is, de a böngésző családok rangsorában a váltás a legtöbb helyen még nem következett be. A letteknél még júniusban előzte meg a Chrome a MSIE-t, míg a szlovákoknál szinte a hazaival napra pontosan egyszerre történt meg a rangsorbeli átrendeződés. A magyar böngészőpiac helyzete nagyon előrehaladottnak tekinthető, melyre Gemius korábbi regionális jelentése is rámutat. Áprilisban a gemiusRanking országok átlagát tekintve a Chrome-ot és a MSIE-t még mindig közel 20 százalékpontos rés választotta el, míg hazánkban ez az érték 12 százalékpont volt és ezt a lemaradást a Google böngészőjének mindössze fél év alatt sikerült is behoznia.

Míg a Chrome, az Opera és a Firefox felhasználói már kiválóan teljesítenek az új verziók adoptálásának tekintetében – többek között a böngészők beépített automatikus frissítési rendszerének köszönhetően –, a MSIE esetében ez nem mondható el. A 9.0-ás verziónak 3 hónapba tellett, hogy utolérje a már lassan 10 éves MSIE 6.0-át, a 7.0-át csak október utolsó hetében érte be és még mindig jelentősen le van maradva 8.0-ás testvérétől.
A 9.0 növekedési potenciáját erősen visszatartja, hogy nem kompatibilis a Windows XP-vel, mely a magyar piacon még mindig a legelterjedtebb operációs rendszer. A MSIE 9.0-val kompatibilis Windows Vista és Windows 7 összesített részesedése mindössze a 40%-os küszöböt súrolja. Bár a vezető XP pozíciója fokozatosan erodálódik (-12,23 százalékpont az év eleje óta), 56,95%-os piaci részesedésével még mindig toronymagasan vezet. Az év legdinamikusabban növekvő operációs rendszere, a több mint 12 százalékpontos fejlődést produkáló Windows 7, körülbelül a piac harmadát birtokolja (34,93%). A dobogó alján álló Vista igazán sosem vetette meg a lábát a hazai piacon és mostanra 2009-es „csúcsteljesítményének” felénél is kisebb részesedére zuhant (4,46%).

A Gemius-ról
A Gemius nemzetközi online kutatóintézet az internet kutatásának és az interneten történő kutatásnak mintegy előfutáraként vált mára Európa piacvezető szolgáltatójává. A Lengyelországban alapított vállalat szolgáltatási területe kiterjed az EMEA régióra is és ma már több mint 20 országban van jelen. A vállalat professzionális kutatási, elemzői és tanácsadói szolgáltatást nyújt weboldal-központú, felhasználó-központú, valamint egyéb fejlett kutatási technológiák eredményeire alapozva. A Gemius információt szolgáltat az internet-felhasználók weboldal-használati szokásairól (gemiusTraffic), az internetező közönség szociodemográfiai profiljáról (gemiusProfile), az online hirdetési kampányok hatékonyságáról (gemiusEffect), valamint a weboldalak kezelhetőségéről (gemiusUsability). A vállalat ad hoc kutatásokat is folytat, teljes mértékben a felhasználók igényeinek megfelelően (gemiusAdHoc). A fenti kutatási szolgáltatásokon kívül, a Gemius elemzi azon felhasználók viselkedését is, akik online multimédia tartalmakat néznek (gemiusStream) és egy olyan eszközt is kínál, amely segítségével azonnal mérhetővé és láthatóvá válnak a látogatók adott weboldalon végzett kattintásai (gemiusHeatMap). A Gemius gemiusAudience elnevezésű kutatása - amely Magyarországon gemius/Ipsos Audience kutatásként ismert - online hirdetési valutaként szolgál az online közönségmérés területén, már szinte fél Európában.
A Gemius Hungary Kft. 2005-ben alakult és a Gemius S.A. magyarországi leányvállalataként mindössze 5 év alatt, a hazai internetes kutatás specialistája lett. (www.gemius.hu)
Töltse le a sajtóközleményt Word formátumban!
További információk: Bujáki Ildikó (PR & Marketing Specialist)
e-mail: ildiko.bujaki@gemius.com

Go to our global site (EN/PL)




